Sziasztok!
Itt az első rész! Remélem tetszeni fog. Ha igen
komizzatok. ;) Pozitív és negatív kritikát is szívesen
fogadok. Jó olvasást!
Puszi: Viki
*******
Mikor kinyitottam a szemem,erős fehér fény vakított el, és csak percek elteltével tudtam kinyitni a szemem rendesen. Eleinte nagyon meglepődtem mit keresek én egy kórházban, de úgy gondoltam hamarosan megkapom kérdésemre a választ mert egy fehér köpenyes orvos lépett be az ajtón.
- Jó napot Miss Still! Hogy érzi magát.- kérdezte
- Am..jobban érezném ha tudnám mit keresek én itt, és hol van a bátyám Ashton!- feleltem komolyan
-Ugye tudja hogy hajszál híján múlt hogy most él?! Komoly fejsérülést szenvedett, és lassan 2 hete kómában feküdt!- közölte velem a nyers igazságot.
-Mi az hogy kómában voltam!? Hol a bátyám? Mi történt?-halmoztam el kérdésekkel az orvost.
-Kisasszony! Nem emlékszik a repülő balesetre?-képedt el az orvos
-Nem!.. De hol..a bátyám?- kezdtem aggódni.
-Sajnálattal közlöm,- na jól kezdődik - De az említett bátyja,
pontosabban Ashton Still, ELHUNYT!- tért a lényegre.
Elhunyt, elhunyt. Folyamatosan ez a szó visszhangzott a fejemben.
- Nem, nem nem! Ő él! Maga hazudik! Nem halt meg!- kaptam pánikrohamot.
Nem emlékszem semmire.Mintha az elmúlt 2 hétben történteket csak úgy,
kitörölték volna a fejemből. Ráadásul a bátyám állítólag meghalt. Az orvos kirohant és
pár nővérrel tért vissza, akik lefogtak és valószínűleg benyugtatoztak, mert pár perc
elteltével minden homályosodni kezdett. Megpillantottam Ashtont a sarokban,és pont engem nézett.
- Ashton!- kiáltottam utolsó erőmből majd elaludtam.
Azt pontosan nem tudom mennyi ideig aludhattam,de mikor felkeltem már sokkal jobban éreztem
magam. Elmentem a fürdőbe, megmostam az arcom megfésülködtem majd vissza mentem az ágyhoz, és megettem
a számomra kirakott ételt. Egész jó a kórházi koszt. Talán többet kéne itt lennem. /haha jó vicc /
A nap első egy két órájában elvoltam de aztán belém költözött a hiány érzet, amit
természetesen Ash után éreztem. Muszáj volt látnom utoljára! Csak utoljára!
Így hát fogtam magam és elmentem felkeresni a "hullaházat". Sokáig csak barangoltam össze vissza,
néha azt hittem eltévedek mert hatalmas nagy volt a kórház, de végül sikerült elérnem úti célom.
Kis keresgélés után megtaláltam a bátyám. Ott feküdt halottam, összetörve. Ahogy néztem,
éreztem hogy a sós könnyek utat törnek maguknak. Tudván hogy már soha többé nem látom,
már sosem ölelhetem magamhoz, már sosem védhet meg, borzalmas érzés volt. Fájt!
-Ash?- hallottam meg bátyám hangját de nem láttam sehol.
Csak forgattam a fejem balra, jobbra de sehol sem volt. Képzelődtem. Éles fájdalom nyilalt a fejembe,
és elájultam. Éreztem hogy valaki elkap. Mikor felébredtem / mára már sok lesz / meseszép zöld
íriszekkel találtam szembe magam.
-Szia hercegnő! -köszönt kedvesen
-Áhh..nem vagyok én hercegnő! A nevem Rena -kezdtem de ő közbe vágott.
-Rena Shine. Tudom. Mondta az orvos. Elájultál a hulla házban. Még szerencse
hogy ott voltam, és elkaptalak.- felelte mosolyogva
-Igen! Ezt köszönöm is! Te még mindig nem tudom ki vagy.- hajtottam le a fejem.
Igen csak én lehetek ilyen béna hogy a testvérem utolsó látogatásakor is egy fiú karjaiba esek!
Ez rám vall. Mindegy.
-Harry Styles. De szólíts csak Hazznek.-válaszolta
Nagyon szimpatikus és kedves is. Nem olyan mint a többi vele egykorú srác,aki egyből
nyomul,ő más. Legalábbis így érzem. De majd ez eldől! Amúgy sem hiszem hogy tartani fogjuk
kapcsolatot.
-Mond Rena, mindig ilyen szép szürke volt a szemed?- kérdezte
-Mi? Nekem mindig is kék volt a szemem!- válaszoltam meglepetten
-Hát akkor biztos a balesettől, vagy nem tudom, de neked most szürke a szemed!- válaszolta
immár ő is csodálkozva
-Az nem lehet!- erősködtem
Berohantam a fürdőbe, és bele néztem a tükörbe. Nem az nézett vissza rám aki 17 éven át idáig.
Most egy élettelen szempár kacsingatott vissza rám a tükörből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése